Jogod van hozzá!

Európai béke

Fenntartható európai béke alapja az erős szuverén Európa.

Helyre kell állítani a II. világháború után nagy erőfeszítések árán létrehozott szabályokon alapuló rendet. Putyin területszerző háborújaezt borította fel, ami nem járhat sikerrel, mert az világszinten veszélyezteti a béke fenntartását. Főleg azért is, mert a nyugat egyértelműen beleállt a rend helyreállításába, és ebben nem vallhat kudarcot, nem bizonyulhat gyengének. Egy súlyosan igazságtalan béke tovább fenntartaná a háborúhoz vezető instabilitást. 

Egy multipoláris új világrend kialakulásának folyamatában élünk, és ehhez az európai kül- és biztonságpolitikának viszonyulnia, alkalmazkodnia kell. Újra kell definiálniuk a szerepüket a világban. A kialakuló új hatalmi központok egyikévé kell formálnunk egy megerősödő, egységesülő Európát. Európa csak szuverén, példaértékű modellként vehet részt az új globálisrendszer alakításában. A fojtogató egyenlőtlenségek, a szegénység, a klímaválság negatív következményeinek leküzdésében, és a háborúshelyzet megoldásában Európának maximálisan szerepet kell vállalni. 

Az erős szuverén Európa azt is jelenti, hogy nem lehetünk katonailag az USA-nak ennyire kiszolgáltatva.

Most bebizonyosodott, hogy nélkülük nagyon sérülékenyek vagyunk. A transzatlanti kapcsolatok nagyon fontosak, de nem lehet magától értetődőnek tekinteni. Trump korábban a NATO kilépésről is beszélt. Gondoljunk bele ennek a következményeibe. Önálló, erős európai katonai-védelmi kapacitásokat kell kiépítenünk. 

A katonai képességek fejlesztésén kívül viszont egy sor egészen más lépésre is szükség van, melyek megvalósítása reális keretet adhat a fenntartható béke megteremtésének, szemben azzal a szánalmas orosz propagandával melyet Orbán hirdet. 

Összetartóbb Európara van szükség.

Meg kell valósítani a szociális Európát. Nem lehet, hogy a társadalmaink ennyire szétszakadjanak, hogy állampolgáraink kiszolgáltatott helyzetben éljenek, mert ez a populista politika melegágya, ami aláássa az stabil, és egységes Európa megerősítését, és így a fenntartható békét is.

Az összetartóbb Európa azt is jelenti, hogy a Kelet-középeurópai államok felemelése és valódi nyugat-európai integrációja új eszközöket és más hozzáállást igényel.  Nem fenntartható a hatalmas megélhetési különbség kelet és nyugat között. Egy új Kelet-Közép Európa stratégiára van szükség. (Lásd: akkugyárak és még rosszabb munkahelyek a zöld átmenet jegyében).

Az Ukrajna elleni elfogadhatatlan agresszió árnyékában Kelet és Közép-Európának, a biztonságpolitikai érdekeit és fejlesztési esélyeinek növelését komolyan kell kezelni. Az orosz fenyegetettségre alapozva, egy EU-szintű közös európai ’Keleti-politika’ kialakítása, ehhez kapcsolódva az EU további bővítésének felgyorsítása térségben mindannyiunk közös érdeke.